"A helyszín a királyság egyik távoli sarka, egy szinte áthatolhatatlan rengetegben, a déli síkság kellős közepén. A küldetés célja, hogy a kalandozók felderítsék az a bányát, ahol azt különleges bronzércet bányásznak, amelyből készült páncélok egyszerre rugalmasak és kemények, könnyen hordhatók, de ellenállóbbak az acélnál. Az információk szerint egy titkos társaság másfél éve minden hónapban egy jól őrzött ponyvás szekérrel megy el a bányához, hogy elhozza az értékes fémet. A bánya hermetikusan zárt, bejárata rejtett, kinyitni csak a szekérrel utazó mestermágus tudja a varázsgyűrűjével. A következő kapuig (a bánya bejáratáig) még 10 kilométernyi alagút vezet, amit mérges óriáspókok őriznek, és csak a mágus nyakában függő pókmedál tartja őket távol a szekértől. A második kaput pedig csak a bentiek tudják nyitni, a bányafelügyelőnél található másik varázsgyűrűvel, más bejárat nincs. A kapun túl található a bányászok (kb. 50 fő) táborhelye, ahonnan hosszú tárnák vezetnek az érc kitermelésének helyszínéig. A táborhely tulajdonképpen egy hatalmas labirintusszerű kőkazamata, melyet fáklyák végtelennek tűnő sora világít meg. Itt vannak a bányászok szállásai, és a kovácsok műhelyei. Mérföldnyi hosszú járat vezet a titkos raktárakig, melynek közepetáján egy hatalmas terem található, ahol különböző színekben tündöklő hatalmas hegyikristályok nőnek, az oszlopaik között áthaladó óvatlan látogatókat pedig a bennük felhalmozott elektromosság kisülése veszélyezteti. A bányászok már a kristályok színéről tudják, hogy melyek veszélytelenek, és melyekkel kell vigyázni, így a biztonság érdekében mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek. A bányászkolónia teljesen önellátó, a szigorú titoktartás miatt senki nem hagyhatja el a bánya területét. A kitermelt bronzot itt pakolják a szekérre, ami az egyik közeli faluba viszi az éj leple alatt az értékes fémet. Még soha, senki nem látta, hogy honnan érkezik az áru. Stb."

Ez a példamese annyi irreális részletet tartalmaz, hogy elrettentő példának tökéletesen meg fog felelni. Én csak az első tucatnyi hibát tárgyalom ki, de alaposabb vizsgálattal több is észrevehető. Vegyük hát sorra, hogy miért nevezhetjük ezt csak mesének és nem igazi kalandnak.

1. Bronzérc nem létezik, ugyanis a bronzot nem bányásszák, mivel az a réz és az ón ötvözete, a természetben önmagában nem fordul elő. Ráadásul ez a két fém sem található meg egy helyen, tehát különböző bányákban szokták bányászni mindkettőt.
2. Szuperkemény? A bronznál messze keményebb az acél, legyen bármilyen ötvözetű is a bronz. Mellesleg értéktelenebb is a bronz.
3. Bánya az erdő alatt. A bányászat (és a bányászható ércek) a röghegységekre jellemző, egy nagy erdő közepén merőben elképzelhetetlen bármilyen hasonló kitermelési munka.
4. Király. Ha az uralkodó rájön, hogy valaki az engedélye nélkül a királyság területén bányászmunkákat végez, és ércet termel ki, azonnal odaküldi a legütőképesebb csapatát, és erővel érvényesíti jogait. Márpedig az uralkodóknak mindig vannak besúgói, az ilyen hírek biztosan eljutnak hozzá, így ez a küldetés (és hogy másfél évig zavartalanul űzhessék ezt a főbenjáró bűnt) gyakorlatilag elképzelhetetlen.
5. Pókok. Ha a bánya külső és a belső kapuja is hermetikusan zár, akkor szerencsétlen pókok miből élnek? Mit esznek? Ha se kívülről, se belülről nem jut el hozzájuk senki és semmi, akkor bizony azok éhenpusztulnak.
6. Önellátás. Az oké, hogy a bányászkolónia önellátó, na de hogy? Háztáji kertjük van a sziklák mélyén? Ahol nincs napfény (ami elengedhetetlen a növények életbenmaradásához)? Állatokat tartanak? De azok mit esznek? Ha a szekérrel hoznának nekik utánpótlást, az sem lenne elég, mert a kemény fizikai munkát végző emberek energiaibevitel igénye nagy (napi kb. 3500 kalória/fő), és a havonta egy megpakolt szekér bizony semmire sem elég. Még ha hetente járna, az sem lenne elegendő, mert egyszerűen nem tudnak elegendő élelmet vinni nekik.
7. Levegő. Kilométeres járatok? Égő fáklyák a világításhoz? És mindez egy hermetikusan lezárt bányában? Nos, percek alatt elfogyna az a kevés levegő is, ami esetleg a járatokban található. Egy alagút esetén pár száz méterenként kell egy, a felszínre vezető szellőző, különben egyszerűen lehetetlen benne létezni. Ezt már az ókori bányászok is nagyon jól tudták...
8. Kovácsok. Hmmm... Nem rudakban csákányozzák ki a falakból a fémet. A kitermelt érceket előbb fel kell dolgozni, ki kell nyerni belőlük az adott fémet, ami nem egyszerű eljárás. Márpedig ha itt csak bányászok és kovácsok vannak, akkor bizony egy alapvető fontosságú köztes elem hiányzik.
9. Füst. Arról nem is beszélve, hogy a kovácsok kohói miatt (ugye szellőzés nincs) permanens füst borítana mindent. Bár az oxigén hiánya miatt hamarabb fulladnak meg a bányászok, mint végezne velük a füstmérgezés...
10. Kitermelés. Ha egy hónap alatt csak annyit nyersanyagot bányásznának ki, amennyit egy szekér el tud vinni, akkor senki nem ölne ebbe időt, pénzt és energiát, mert egyszerűen nem éri meg, hiszen az borzasztóan kis mennyiség.
11. Hegyikristály. A hegyikristályok színtelenek, átlátszóak. Továbbá mivel kvarc, ezért nem hogy nem tárol, de nem is vezet semmilyen elektromosságot. Egyebekben pedig a hegyikristályok a hegyekben, a felszín közvetlen közelében találhatóak (nem pedig egy sík vidék alatti mély barlangban). Végül pedig a középkorban drágakőnek tekintették, azaz jóval nagyobb az értéke, mint bármilyen fémnek, tehát adott helyzetben a "titkos társaság" inkább a hegyikristályokat nyúlta volna le, mint a jóval kevesebbet érő, nehézkes kitermelésű érceket.
12. Kijárt út. Ha mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek a bányászok a raktárba, akkor annak jól látható jele van (vegyük csak a port a padlón, de egy rendszeresen haszn ált kitaposott ösvény is igen feltűnő), tehát ha egy behatoló csapat a nyilvánvaló nyomokat követi, akkor minden probléma nélkül elkerülheti az egyértelműen temészetes védelemként használt "elektromos hegyikristályokat".

Szerintem kezdetnek elég is ennyi, a lényeget szerintem mindenki érzékeli.

Egy jótanács:
Ha szeretnél egy modult írni, akkor nézz utána mindennek, amit bele akarsz venni a kalandba, nehogy orbitális hülyeség legyen a vége. Ott a Google, a Wikipedia, tessék bátran használni a különböző (online is fellelhető) lexikonokat, enciklopédiákat és szakkönyveket, hogy egy valóban jól megalkotott kaland legyen a vége, és ne egy butuska, óvodás szintű mese. Egy jó meséló nem csak kitalálja a dolgokat, hanem utána is néz annak, hogy az elképzelése reális és megvalósítható-e.