Most egy olyan WFRP karaktert szeretnék bemutatni, amely egyszerre lehet áldás és átok egy csapat számára. Igen magas szintű (már ha lehet ilyet egy career-alapú rendszerben mondani), és nem gyenge képességekkel rendelkezik, ezért nem érdemes ujjat húzni vele. Ő olyan fajta "segítő", hogy hol megjelenik, hol eltűnik, vagy éppen csak azt tapasztalják meg a játékosok, hogy megint csúnyán megtréfálták őket. Az anarchia és a kiszámíthatatlanság az élete. Mivel Malal káosz isten papja Narr, ezért ha éppen úgy tartja kedve, szívesen besegít egy káosz elleni küzdelembe - kérdés, hogy ezt egy elvakult fanatikus csapattag mennyire teszi magáévá azt a gondolatot, hogy "az ellenségem ellensége a barátom". Ha kell, ki tudja segíteni a csapatot egy szorult helyzetből, vagy fontos információkat adhat át, de bizony számítani kell arra is, hogy beteg tréfái a csapaton csattannak. Narr egy őrült - és nem mondhatjuk hogy nem közveszélyes. Szerencsére addig biztonságban lehet tőle a csapat, amíg nem fordulnak ellene - bár a poénkodást így sem úszhatják meg. Gyakran csak egy versbe szedett levél, egy suttogó hang, vagy valami illúzió álcája mögé bújva érintkezik a játékosokkal, de néha ott ül egy útkereszteződésben almát rágcsálva, vagy egy karnevál fellépői között bukkan fel - mindig a legváratlanabb pillanatokban.
(A kép Korozsvári Dorottya alkotása, mely kifejezetten ehhez a karakterhez készült. Köszönet érte!)
Írok megtörtént eseményeket, amivel saját magát szórakoztatta el (bár az érintettek nem mindig látták meg a történtek humoros oldalát):
Történt pedig azokban a napokban, amikor először jelent meg a mágus magyar szerepjáték, hogy éjt nappallá téve játszottunk, faltuk a regényeket, és örültünk vala. Aztán ahogy teltek az évek, kezdtünk rájönni, hogy ez már olyan szintű high fantasy, amit valószínűleg némi gyom letüdőzésével sikerült megalkotni. A kiegyensúlyozatlan, rossz szabályoknak köszönhetően félisteni karakterek rohangáltak Ynev földjén, akiknek még az intim piercingjük is mágikus volt. Katasztrófa. Talán a regények tették túl magasra a lécet, és mindenki zászlóháborúkat akart nyerni, vagy talán túl sok vérpistike kezdett játszani a mainstream sodró folyamát követve - ezt már nehéz megállapítani utólag. Meguntam, elegem lett - vagy talán pontosabb kifejezés, hogy megutáltam. Talán ennek is köszönhető, hogy azóta a "realisztikusabb", földhözragadtabb low-dark fantasy az, amit igazán tudok élvezni.
A Warhammer 40.000 szerepjátékának világát alapvetően meghatározza a misztikus-vallásos légkör, ami például Ian Watson: Az Inkvizítor című könyvében is nagyon jól előjön, sőt a Birodalmi/Császári/Inkvizítor Tarot az, ami a bizonytalan helyzetekben útmutatást ad a szereplőknek. Miért ne lehetne ezt átültetni a játékba?
Általában - tisztelet a kivételnek - lusta szokott lenni a játékos társaság, így a mesélőre hárul, hogy a nagyobb információmennyiséget emészthető formában tálalja a csapat elé, legyen az háttérinfó, vagy bármilyen ismertető. Amikor sok-sok óra, sőt napok munkájával összeszedett, megszűrt, és áttekinthető formában leírt adatokat magasról sz..otyizza le a parti, akkor igencsak morcosra húzódik a mesélő szemöldöke. Tegyük fel, átrágja magát a GM több szabálykönyvön (500+ oldal), leírja összefoglalva a lényeget (hogy szegény játékosokat nehogy megterhelje a sok adat), és pár héttel később, mikor a gyakorlatban kellene hasznosítani az információkat, csak azt kapja vissza az ember, hogy "ja bocs, nem olvastam el" - na nagyon gyorsan egy 43-as méretű lenyomatot vizualizál még a legbékésebb mesélő is a játékosa hátsó felén. Vagy kettőt.
Utolsó kommentek