Torka szakadtából üvöltött, miközben őrjítő fájdalom tépte-szaggatta minden idegszálát. A migrénes roham mintha soha nem akart volna véget érni, pedig már régen rekedt-szárazra ordította torkát. A lüktető kín azonban mintha mégis csitult volna, így hatalmas erőfeszítéssel megpróbálta szemhéjait felemelni. A monumentális terem csillogó sötétje a halál borzongató közelségével csapott le rá: vele szemben, alig száz méterre újra meglátta a gigantikus lényt . Hirtelen magához tért, ujjai piócaként azonnal a kezelőszervekre tapadtak, ahogy Maddox hadnagy harsogó szavai utat találtak zsibbadt elméjébe.
- Körülzártak minket!
Rápillantott beépített mozgásdetektorára, majd kikapcsolta. A kijelzőn hibaüzenetek sora tudatta, hogy túl volt terhelve, a beállított 150 méteren belüli ezernél is több mozgás túlterhelte a készülék feldolgozókapacitását, a jelek egybefüggő vörös ködként telepedtek az apró monitorra. És az idegenek hordája fenyegető lassúsággal kezdett feléjük hömpölyögni.
2247. május elsején a moszkvai metró alagútrendszerének egyik távoli szegletében Eric Spnkmeyer érezte, hogy az eddigi jó szerencséje végleg elhagyta. Sok küldetést, sok véres hadjáratot élt túl, de tudta: az idegenek szuper-királynője ellen indított misszó egyben az ő katonai pályafutásának (és életének) végét is jelenti. Életének több, mint felét, 25 évet töltött a seregben. A Crusader században kezdett, és mára sittes múltja ellenére technikus őrmesteri rangig vitte. Eszébe jutott a kiképző őrmestere, aki megtanította a P-5000 PowerLoader felfegyverzett katonai modifikációjának vezetésére - egyike volt az M-5000 tesztelőinek - és ironikus módon most ugyanebben a gépben fogja utolérni a végzet. Halálos gépezet, de itt és most szinte semmit sem ért iker smartgunja, tripla lángszórója, iker plazmaágyúja és beépített gránátvetője. Ám volt még valami, az utolsó szalmaszál, amivel pontot tehettek a küldetés végére, ha minden más terv kudarcba fúl. Egy taktikai atomtöltet, a T-Rex-ének hátpáncélján.
- Vajon Jim Marshall mit tenne most? - futott végig benne. Volt századparancsnoka a véres bursti ütközetben veszett oda. Ironikus, hogy nem sokkal korábban ő maga mentette meg a százados életét. És Jim feláldozta magát a katonáiért. Eric egyetlen másodperc alatt hozta meg a döntést.
- Uram, nincs más megoldás, utat török a döghöz és felrobbantom a nukit! - ordította a rádióba, miközben nekilátott átprogramozni a gépét. Kivételes tehetsége és évtizedes szaktudása most sem hagyta cserben: a harci lépegetőből kiiktatott minden biztonsági korlátozást - hiszen utolsó útjára indul vele. A gép erejét biztosító hidrogéncellákat alaposan túlterhelve 200%-os kapacitásra állította, és remélte, hogy a teljes leolvadásig hátralévő 5 perc alatt bevégzi öngyilkos küldetését. Meghúzta hevedereit, majd a karok kivételével az összes fegyvert folyamatos automata tüzelésre kapcsolta, és döngő léptekkel indult meg a hatalmas idegen szuper-királynő felé.
- Fedezettűz! Fedezettűz! Mindenki biztosítsa Spunkmeyert! El kell jutnia a döghöz! Ez az utolsó esélyünk! Ha beledöglünk is, kinyírjuk a rohadékot! - dörgött Maddox hadnagy hangja az éterben, és a szakasz életben maradt tagjai hősies bátorsággal biztosították a T-Rex útját, míg egyenként le nem gyűrte őket a túlerő - ám addigra alienek tucatjait küldték a pokolra.
Eric homlokáról patakokban folyt az izzadtság, ahogy maximális sebességgel tört végcélja felé, útközben széles sugárban perzselte fel maga körül a termet. "Hős leszek bazmeg" - futott át rajta - "Talán elneveznek rólam egy századot. Vagy egy új fegyvert. Vagy..." - járt a fejében, miközben áttört a harcosok falanxán. Lángszóróiból még kicsapott egy széles sugár, majd elapadt a pokoli tűzfolyam. "Ideje bevetni a nehéztüzérséget" - gondolta, és plazmacsóvákkal tisztította meg a terepet a kisebb királynők alkotta védőgyűrűn át, ám gépének bal karja a savtól füstölgő tetemek között maradt. Végül egy utolsó ugrással a gigantikus szörny elé érkezett.
- A Földért és az emberiségért! - ordította, miközben megmaradt gépi karjával, a hidraulika utolsó erejével közelebb húzta magához a rémisztően hatalmas fejet. Aztán rádöbbent, micsoda nyálas baromságot mondott az előbb. Ki nem szarja le az emberiséget... Ez most személyes bosszú! A szakaszért, az elvesztett bajtársakért!
Az óriási száj sziszegve nyílt ki, a savas nyál lassan csorgott alá a karnyi vastag fogsorról. Érezte, hogy a lény akarata megpróbál behatolni a fejébe, hogy agyatlan bábot csináljon belőle, mint a csapat mentátjából, aki kis híján egymás ellen fordította bajtársait. Nem, ezt már nem hagyhatta.
- Ezt kapd be, te kurva! Ekkorát még senki nem durrantott beléd! - üvöltötte, majd megnyomta a detonátor gombját.
-----
A Földön hosszú idő után újra atombombák robbantak. Sokan, több ezren áldozták életüket - ám az idegenek oly mélyen befészkelték magukat az emberiség bölcsőjének felszíne alá, hogy képtelenség volt kifüstölni őket. A nagy kavarodásban nem csoda, hogy egyes adatok elkeveredtek. Eric Spunkmeyer neve ugyanúgy feledésbe merült, mint sok más társáé, akik életüket áldozták egy reménytelen cél érdekében. A Föld elbukott, az emberiség pedig szétszóródott a galaxisban. Spunkmeyer csak egy egyszerű név lett az elesettek listájában.
Eric Spunkmeyer
KIA, 2247.05.01., Föld.
Utolsó kommentek