Nos el is jutottunk az én nagy vesszőparipámhoz, ugyanis azt szeretem, ha a játékokban a realitás a lehető legnagyobb mértékben jelen van. Persze nagyon fontos az egyensúly, nagyjából úgy, ahogy az alábbi ambigramma* is szemlélteti:

Nyilván egy fantasy világban (ahol a mágia elengedhetetlen kellék) sokkal kevesebb realitás van, mint egy a történelmi hűségre építő játékban, de engem ki lehet kergetni a világból olyan hajmeresztő ostobaságokkal, mint az évszázadok óta lezárt katakombákban, hétpecsétes kapuk mögött kalandozóvérre áhítozó hús-vér szörnyek (pl. horribile dictu hidra vagy griff egy földalatti kazamatában!), akik isten tudja mit ettek, ittak addig a zárt ajtók mögött, és hogy nem őrültek és öregedtek meg az idők során. Igen tudom, a mindenható mágiával sok mindent lehet magyarázni, de szerintem elég szánalmas dolog minden irreális dologra ráaggatni a "mágia" táblicskut.

Persze az ostoba számítógépes játékok, kalandfilmek és bizonyos regények ezt a tévképzetet erősítik (ti. hogy ilyen egy igazi "dánzsön", de tessék abba is belegondolni, hogy az évszázadok (esetleg évezredek) alatt történő állagromlás milyen pusztító lehet egy védőmechanikára, és mi az, ami az idő vasfogát annyi időn keresztül is el tudja kerülni. Falba rejtett nyílvetők? Bajosan. Széteszi őket a rozsda, a feszítőhúrok elernyednek (ahhoz pár hónap is elég). Kifinomult, művészi gondossággal megalkotott lakat vagy zár? A rozsda rövid idő alatt elbánik vele, ahogy a por is. A kötelek sem sokáig állnak ellen az idő pusztításának, a fa elkorhad, a vas megrozsdál, a kő még az egyetlen, ami jól tűri az évek múlását, de nyugodtan el lehet felejteni a lépőkő és egyéb súlymechanikával működő dolgokat, hiszen azokhoz már érzékenyebb eszközök kellenek, amit bizony elég hamar tönkremennek. Ez talán illúziórombolásnak tűnik, hiszen gondoljunk csak az Indiana Jones filmekre vagy a jó kis számítógépes játékokban látható csapdákra.
Nos, az egyensúlyt mindig meg lehet találni, de érdemes figyelembe venni azt, hogy az idő múlásával minden gépezetbe - szó szerint és átvitt értelemben is - egyre több porszem kerül.

Adódik a kérdés, hogy a mágiát és a realitásokat vajon hogyan lehet összeegyeztetni. Nos, a varázslás témakörét többféleképpen is meg lehet közelíteni. Lehet olyan egy mágia, ami teljességgel megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan, amolyan igazi csoda (egy kastélyt teremteni a semmiből), vagy lehet racionálisabb is, amikor valamiből (tárgy vagy szellemi erő) segítségével varázsol valaki, pl. a mágus akaraterejét kivetítve mér csapást az ellenfélre, vagy rúnák és rituálék segítségével idéz, esetleg valamilyen anyagot alakít át másmilyenné, másképpen fogalmazva valaminek az átalakításával hozza létre a varázslatot. Hogy jobban lehessen érzékelni a kettő közötti különbséget: az utóbbinál (valamilyen módon) megmagyarázható maga a varázslat fizikai/metafizikai/kémiai/biológiai/stb. módon, míg az előbbinél egyszerűen csak létrejön egyfajta - megmagyarázhatatlan - "csoda". Példa: a mágus kezében tartott öngyújtó lángjának segítségével (azt felerősítve) hatalmas tűzcsóvét lövell az ellenfélre - illetve hirtelen csak úgy kipattan az ujjai közül egy tűzlabda. Remélem érthető a különbség.

Szeretem, ha egy kaland a lehetőségekhez képest megmarad a realitások talaján, másképpen fogalmazva nincsenek benne logikátlan és minden realitást nélkülöző elemek. Persze mindent meg lehet magyarázni, és mindenbe bele lehet magyarázni, de rég rossz, ha magyarázkodni kell.
Példának okáért az könnyen belátható, hogy pl. egy ősrégi, hatalmas tudás és varázserő birtokában lévő sárkány gyakorlatilag elpusztíthatatlan. Egyrészt azért, mert nem ad erre lehetőséget, másrészt nincs az a hatalom, amivel bárki emberfia ezt meg tudná tenni. Ugyanez vonatkozik a nagyobb alvilági "démonokra" is. Persze az ún. "magas szintű" kalandozók ilyen babérokra vágynak, de érdemes felmérni, hogy egy halandő és egy félisteni/isteni tulajdonságokkal rendelkező ellenfél küzdelmének eleve elrendelt vége van, bármennyire is okos/erős/hatalmas is legyen az a botor, aki a nyilvánvaló tények ellenére ilyesmire vállalkozik.
Én gyűlölöm azokat a társaságokat, akik sorra hentelik a sárkányokat, démonurakat, félisteneket/isteneket, egyéb halhatatlan lényeket, mert ott már annyira elrugaszkodtak a realitásoktól, hogy a létező legprimitívebb (és szerintem bármilyen szerepjátékhoz méltatlan) mészárlás szintjére süllyedtek le.

Én azt tartom, hogy egy modul elkészítésekor többször is érdemes végiggondolni a megalkotás folyamata során, hogy valóban logikus és realisztikus-e, amit elképzeltünk. Tényleg ezt tenné az az illető az ő helyzetében? Vagy csak azért történnek úgy a dolgok, mert éppen ez szolgálja a mi (mesélői) érdekünket, holott értelmesen végiggondolva tökéletesen illogikus?

Nem célom a mesélői szabadság, a fennen szárnyaló alkotói képzelet virtuális szárnyainak erőteljes megnyirbálása, de azt sem szeretem, ha nyilvánvaló képtelenségek az eszközök egy elgondolás megvalósításában. Mindig meg lehet találni az arany középutat, ami minden felmerülő feltételnek megfelel.

* az ambigramma olyan grafika, ahol a feliratot több (jelen esetben 180 fokkal elforgatott) irányból elolvasva ugyanúgy értelmes, olvasható szót (szavakat) kapunk