Nemrég találtam rá ifjúkorom egyik magyar szerepjátékos újságjának néhány korai példányára  - és itt vegyük figyelembe, hogy egy lassan 20 éves kort elérő sajtótermékről beszélünk. Nosztalgiával kezdtem olvasgatni, aztán rádöbbentem, hogy az elmúlt évek alatt nagyon megváltozott a szerepjátékokkal kapcsolatos felfogásom.

Én AD&D-vel kezdtem, majd sok szerepjátékos társammal együtt álltunk sorban a MAGUS első kiadásának megjelenésekor. Mondhatjuk, hogy a klasszikus fantasy rpg-ken nőttem fel, és nagyon sokat játszottunk velük. Mára azonban mindkét említett játék inkább a szerepjáték negatív oldalát testesíti meg számomra, a "mágusos gyerek" kifejezés pedig a szerepjáték legalját képviselő tápolós-vérpistikés-"ütöm-xp-treasure" játékos szinonimájá vált köreinkben. Konkrétan elborzadtam, amikor olvasgattam az említett sajtótermékben a a hajmeresztően agyontápolt varázstárgyakat bemutató cikkeket, és a bugyuta modul-szerűségeket. A legjobban az döbbentett meg, hogy akkoriban - tizenévesen - nekem teljesen természetes volt az ilyesmi.

Eszembe jutott az is, amikor egy szerepjátékos portálon a mesélők feltöltötték egymásnak a saját moduljaikat, hátha a másik tudja hasznosítani a saját meséjében. A sok búzába bizony kerül ocsú is: az egyik - vélhetőleg még kiskorú - elkövető "közkincsé" tett egy olyan modult, ami nagy jóindulattal is csak rossz viccnek volt tekinthető, lényege pedig az volt hogy egy templom egyik folyosóján van két szobor, amik szétszívatják a partit. Ennyi. No comment.
Nyilván senki sem úgy született, hogy magas szinten űzte a szerepjátékot, és mindenkinek volt olyan korszaka, amikor ötven varázstárggyal, félistenként irtott ki teljes kontinenseket és az volt a szórakozása, hogy olyan lényeket gyilkoljon, amik még nem lógtak a kacsalábon forgó aranypalotája vadásztermében trófeaként a falon. A dándzsön (a francia donjon, "öregtorony" szóból) anno első mesém szerves részét képezte, de ma már úgy irtózok tőle, mint vámpír a szentelt víztől. Mára a kifejezés egybeforrt a hack'n'slash típusú játékokkal, ami bár sokak által kedvelt (mert kényelmes, gondolkodni nem nagyon kell benne), mégis véleményem szerint a szerepjáték legalját képviseli, mert pont a lényeg hiányzik belőle a SZEREPJÁTÉK. Kockát dobálni, mindenkit legyilkolni bármelyik hü..., akarom mondani minden ember tud, de a SZEREPJÁTÉK nem erről szól. Az ilyen fajta stílusra ott a sok számítógépes játék, ahol varázstárgy-hegyeket gyűjthetsz, mészárolhatod a monsztákat meg a többi játékost. Elhiszem, hogy van olyan ember, akit ez a fajta stílus tökéletesen kielégít, de én ezt nem neveznék szerepjátéknak.

Nyilván nem a rendszerekkel van bajom, hiszen a két említett szerepjátékot azonban magas szinten is űzik jópáran, ahol már messze nem arról szól a játék, amit az előbbiekben kitárgyaltam. A problémám inkább a játékstílussal van, ami leginkább e két rendszerben érhető tetten, itt található a legtöbb tápos-mákos-félisten-gyilkológép parti - tegyük azért hozzá, hogy a két legnépszerűbb hazai fantasy rpg-ről beszélünk, tehát statisztikailag is ezekben van a legnagyobb esély a vérpistikék előfordulására. A magyar fejlesztésűben ráadásul az egész rendszer szinte arról szól, hogy hogyan tápold szénné a karaktered, így egy rutinos játékos a kimaxolt karakterével a hírneves legendás bárdot úgy alázná porrá, hogy köpni-nyelni se lenne ideje, az aquirokat meg házi rabszolgának tartaná.

Visszakanyarodva a kiindulópontra, meglepődve konstatáltam, hogy a régen oly nagyon heroizált cikkek mára már elveszítették egykori fényüket, mostanra már csak egy letűnt kor mementóiként tekintek rájuk. Ma már a sokkal cizelláltabb - vagy ha úgy tetszik elvontabb - szerepjátékok felé orientálódtam: heroic helyett dark fantasy, epic helyett horror sci-fi, stb. Míg régen a harc volt a játék középpontjában, ma már csak marginálisan tűnik fel a mesékben; a lényeg a konkrét karakter kijátszása, a háttérben futó intrikák és összeesküvések felfedezése, a mese puzzle-darabjainak összerakása - no meg a túlélés. Ma már nem maga a játék a cél: az csak egy eszköz, hogy kibontakozhassunk, hogy felfedezhessük a világot és önmagunkat - no meg hogy egy jót szórakozzunk.