(Megjelent a Cantina News 2. számában)
Sokak fantáziájában úgy él, hogy a középkorban díszes tollú kulcsokkal nyitották és zárták a maihoz hasonló lakatokat és zárakat. Érdemes azonban tudni, hogy a most közismert zárak csak a XVIII. századtól jöttek divatba, előtte bizony más - sokkal “egyszerűbb” mechanikájú, bár hasonló elven működő - szerkezetek voltak elterjedve.
Már az ókori görögök és rómaiak korától ismertek képek és ábrázolások, melyek kulcsok, illetve zárak tűnnek fel; sőt ekkoriban a kulcs olyan státusszimbólum volt, mint a ‘90-es évesben a mobiltelefon: akkoriban a nyíltan, övön vagy nyakban hordott kulcs egyszerre jelképezte a tulajdonos gazdagságát, és jelezte azt, hogy “hozzám felesleges betörni, az értékeim védve vannak”. Akkoriban igen drága mulatságnak, sőt egyenesen fényűzésnek számított az ilyesmi, és az akkor lakatos szakma inkább hasonított egy mechanikai mérnök tevékenységére, mint egyszerű iparos munkára.
A középkorban a kulccsal nyitható lakatok és zárak jobban elterjedtek, egyre díszesebbek és egyre bonyolultabb szerkezetűek lettek, a kulcsok tollai is egyre bonyolultabb formákat öltöttek, és elkezdődött a miniatürizáció is: a tenyérnyi nagyságúaktól az egészen apró, pár milliméteres darabokig mindenféle formájú kulccsal találkozhatunk. A zárkészítés titka azonban csak a beavatottak számára volt hozzáférhető, szigorú céhes szabályok - és a mesterek szakmai féltékenysége - miatt csak kevesek kiváltsága volt ezek megismerése. Persze akkoriban is ismert volt a “reverse engineering”, azaz a kész termékből, annak szétszerelésével, alkatrészekre bontásával a felépítés tanulmányozása, a “know-how” kinyerése, így akit nem fogadott maga mellé egy mester, vagy esetleg az ellentábort (lásd: tolvajok) erősítette, annak más módja nem volt arra, hogy elsajátítsa a szakma fortélyait. Csak hát ugye egy már beépített zárat tanulmányozni igen nehéz volt, és egy esetleges betörés esetén sem volt túl sok idő az ilyen aprólékos műveletre.
Azonban a jól ismert kulcsok (és a hozzájuk tartozó zárak) mellett bizony alternatív eszközök is voltak, ami megnehezít(h)ette a hozzájuk férkőzni vágyók dolgát, mivel teljesen más mechanikai módszerrel történt a nyitás és a zárás. Egyesek igen primitívek voltak (nem volt pénz a drága zárak megvásárlására), mások viszont kifejezetten azért készültek, hogy egy eltérő technológiával még jobban védjék az értékeket.
Az előbbiek egyik példája a római korra jellemző kapunyitáshoz használt zár, mely igen egyszerű volt: az ajtó belső részén végigfutó keresztrudat lehetett vele nyitni: a csáklyához hasonló “kulcsot” az ajtó felületébe vágott keskeny résen bedugva, majd 90 fokkal elfordítva a “villáit” a keresztrúd megfelelő lyukaiba beleakasztva lehetett elhúzni a tolózárat.
Ennek továbbfejlesztett változata, ahol a zár elcsúsztatását laprugók akadályozták meg, melyeket a kulcs fogai nyomtak az ajtóhoz, így lehetővé vált a keresztrúd elmozdítása. Ez ez előzőhöz képest sokkal biztonságosabb, ám bonyolultabb, éppen ezért drágább, és az elkészítést tekintve pedig több hozzáértést igénylő megoldás volt.
A középkorban is számtalan elmés megoldás született, ezekből - a teljesség igénye nélkül - bemutatnék párat.
Az ábrán látható lakat szintén hasonló elven működik: a “kulcs” fogaival emelik meg a laprugókat, amik alaphelyzetben megakadályozzák a lakat kinyitását. A kulcsot a lakat alján található résen kellett bedugni, a kulcs fogai az alsó lemezen vágott lyukakon át emelték meg a laprugókat, így már szét lehetett húzni a zártestet és a kengyelt.
A másik lakat esetében egy “lyukas” kulcs nyitja a zárat: a kör alakú kulcsfejen látható rések közül a felsőbe a vezetőrúd illeszkedik (és egyben ez a vezetőrúd takarja a zárnyílás felől a nyíl alakú kettős laprugót, megnehezítve a zár feltörését), míg az alsó nyílás szolgál arra, hogy a vezetőrúdon elmozgatva a laprugókat összeszorítsa, melyek a nyitott (alap)állapotban megakadályozzák a lakat nyitását.
Ezeknél a lakatoknál maga a zártest és az U alakú kengyel - a ma ismert lakatokról eltérően - nyitás után két külön darabot alkotott.
A következő lakatnál már nyitás után is “egyben marad” a külső vázszerkezet (zártest és kengyel), melynek kialakítása hasonlít az előbbiekhez, de előrevetíti a ma is ismert lakatok külső formavilágát. Érdekesség azonban, hogy itt a “zárbetét” az, ami nyitás után kivehető, lehetővé téve a kengyel kifordítását. Itt két nyílhegy alakú kettős laprugó alkotja az effektív zárószerkezetet, megnehezítve ezzel a feltörést, nyitási mechanizmusa a már korábban ismertetett darabokéhoz hasonló.
Az ilyen zárak feltörésénél bizony igen pontos (a kor szintjén “precíziósnak” számító) eszközökre volt szükség, hiszen akár tizedmilliméteres méretbeli eltérés is elég volt arra, hogy a laprugók összezárása (ami a nyitás feltétele volt) sikertelen legyen. Bár ezek viszonylag bonyolult zárak voltak, de a “brute force” jellegű (gyk. puszta erővel leverés, vagy korrozív anyag /sav/) ellen ezek sem adtak sok védelmet.
Manapság a lakótelepi lakások velejárója a több ponton záródó ajtó. Bizony ez sem mai találmány, már a középkorban készítettek olyan zárat, melyeknél egy kulccsal több zárnyelv is működtethető volt. Íme egy középkori vasláda tetejének zárszerkezete (középre kellett a kulcsot rakni, ami két tolórudat működtetett, melyekhez összesen 14 zárnyelv kapcsolódott):
Végül következzen zárszerkezetek közül a személyes kedvencem, amely a fúrószárra hasonlító központi vezetőrúdon található fémlapocskát csavarással mozgatta, mely a nyíl alakú kettős laprugót szorította ilyenkor össze, így nyitva ki a zárat. Itt ugye nem volt mindegy, hogy milyen a kulcs nyelébe mart furat csavarmenetének profilszöge, a menet-tő és menet-él mélysége, illetve magassága stb., tehát igen pontos (tizedmilliméteres) egyezésre volt szükség az álkulcsnál a nyitáshoz.
E cikk jó kiinduló alap lehet a fantasy szerepjátékok mesélőinek az “így szívassuk meg a magas szintű tolvajt” operatív hadművelethez, hiszen attól, hogy valaki profin ért az általánosan elterjedt zárakhoz, nem biztos, hogy ugyanolyan könnyen kinyit egy ismeretlen konstrukciójú szerkezetet. Főleg, ha az még némi csapdát is rejt az óvatlanok számára... ;)
Másik felhasználási terület lehet, hogy a csapat talál egy furcsa eszközt (furcsa villa, vagy miniatűr szigony-szerűség, stb.), ami egy speciális kulcs, ami a fentiekhez hasonló zárat nyitna - ha rájönnek a játékosok...
(Köszönet Dr. Raine Borg professzor úrnak a háttéranyagért és az illusztrációkért)
Utolsó kommentek